Sámson Apartman Hajdúszoboszló
Igényes apartmanok és szobák Hajdúszoboszlón, a hajdúszoboszlói fürdőtől 300 méterre!

Hungarospa Gyógyfürdő

A termálfürdő csarnokában három fedett 32, 36,38 C hőfokú gyógyvizes medence található. A földszinten, a bejárattól balra három orvosi rendelő, kezelőhelyiségek és a gyógytornaterem, tangentor kezelőhelyiségek helyezkednek el.

Az emeleten masszírozók, kezelőhelyiségek és tágas pihenők várják a vendégeket. A gyógyulni vágyóknak elkülönített pihenőparkban biztosított a pihenés. A gyógyvíz ereje és egyéb gyógytényezők együttes hatása eredményezi, hogy ezrek lelnek nálunk gyógyulásra. A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. Az idült mozgásszervi betegségeknél, kopásos, degeneratív betegségeknél a tapasztalatok szerint az orvos előírásait betartók több, mint 90 százaléka szépen javul. A fürdőkúra hatása sebészeti, idegi, bőrgyógyászati eredetű megbetegedések ( ekcéma, pikkelysömör ) kezelése során is észlelhető. Ortopédiai műtéteken átesett betegek rendszeresen látogatják fürdőnket utókezelés céljából. Jó eredmény érhető el agyvérzés utáni állapot, Heine medin kór után kialakult bénulás, idült idegfájdalmak és ideggyulladások kezelésében. A szoboszlói víz jó hatású nőgyógyászati gyulladások esetén is. Meddő nők két-háromszor megismételt kúrák után gyakran számoltak be fogamzásról. Ennek magyarázata, hogy vizünkben bitumenhez kötődve ösztrogén is található.

Szobafoglalás
Érkezés:
Elutazás:
Speciális igénye van, vagy nem tud dönteni? Küldjön érdeklődést és 1 órán belül megkapja személyre szóló ajánlatunkat.
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal megkapja legújabb ajánlatokat, információkat.